2017. július 31., hétfő

BOOKTUBE-A-THON 2017 WRAP-UP | Lássuk az eredményt...


A hét könyvből összesen ötöt fejeztem be és egynek a felét olvastam el. Tehát csak egyetlen könyv maradt érintetlenül, amelyről kicsit éreztem is, hogy ki fog csúszni (ez nem azt jelenti, hogy kímélni fogom :D) Személy szerint én élveztem a kihívást és nagyon örülök, hogy részt vettem rajta, mivel kisebb olvasási válságból rántott ki. Végül pedig néhány gondolat a könyvekről.

A sötétség vadászai: Tudtam, hogy milyen lesz a kötet, hiszen hatot már elolvastam. Aki egy könnyed, ifjúsági könyvsorozatra kíváncsi, az mindenképp kezdje el a köteteket.

Hellsing 1-2: Határozott nyitány, határozott folytatással. Izgalmas, pörgős, a rajzok kellően brutálisak és ami a legfontosabb... Igazi, karakteres vámpírok.

Félnóta: Belepillanthattam Tőzsér Árpád verseibe, melyek közül egypárat megjegyeztem magamnak. Tetszik, hogy van a költőnek egy stílusa.

Tóték: Abszurd, groteszk humor. Nevetni kényszerít, hogy miután befejezted hirtelen üthessen beléd.

Extansa: Az eddigi oldalak alapján nagyon furcsa könyv. De olyan tényleg nagyon furcsa könyv. 

2017. július 24., hétfő

BOOKTUBE-A-THON 2017 TBR | Vlogger kihívás egy bloggertől

Bár a Booktube-A-Thon egy vloggereknek való kihívás és inkább őket szólítja meg nem az írogatókat, mégis szeretnék részt venni. Egyrészt már tavaly és tavalyelőtt is érdekes volt figyelni a fejleményeket, másrészt kiváló alkalom arra, hogy teszteljük könyvfaló énünket.

Azoknak akik nem ismernék, hogy miről is szól ez. A kihívás célja elolvasni hét könyvet egy hét alatt. Persze nem lakolsz halállal ha esetleg (csak) három könyvet olvasnál el, hisz a részvételnél semmi sem fontosabb.
A kihíváshoz elolvasandó könyvekhez vannak bizonyos kritériumok is. Nem szükséges, hogy mindegyik ponthoz külön könyvet illesszünk, én nekem valahogy mégis így jött ki. 
A bejegyzés további részében a kihíváshoz választott könyveimet mutatnám be.

1.) Olvass el egy könyvet, melynek borítóján egy ember van.
Amúgy is folytatni akartam már a Shan sorozatot és itt az alkalom.

2.) Olvass el egy hypolt könyvet.
Eltudnátok képzelni mekkora kultusz övezi ezt a mangát körülöttem. Akkora, hogy most Mondoconon már meg is vettem.

3.) Olvass el egy könyvet egy nap alatt.
Bár ebben nem vagyok még biztos, valószínűleg ez lesz az egynapos választottam.  

4.) Olvass egy karakterről, aki nagyon más, mint te.
Na itt is a második rész. Egy vámpírvadász, aki vámpír szerintem eléggé más, mint én.

5.) Olvass el egy könyvet a szabadban.
Ehhez ezt a kis verseskötetet választottam. Szabadtéri költészet :)

6.) Olvass el egy könyvet a borítója miatt.
Abszolút a borító miatt, szerintem iszonyatosan szép. (Fogalmam sincs miről szól)

7.) Olvass el 7 könyvet.
Csakhogy klasszikusok nélkül se maradjak.
A kihívás mától indul és én érdeklődve várom, hogy fogok tudni teljesíteni és persze, hogy mások milyen eredményeket érnek el. A hét végén jönni fogok egy záró bejegyzéssel, a fejleményeket pedig valószínűleg Facebookon és Instagramon fogom hozni. Most pedig bocsájtsatok meg, de sok az olvasnivalóm :)

2017. július 16., vasárnap

5 dolog, ami miatt a Trónok harca tényleg zseniális

Premier előtt, lázban égve úgy döntöttem összegyűjtöm, hogy mit jelent számomra a GOT és, hogy miért tartom a 21. század egyik kiemelkedő teljesítményének.

5.) A fantasztikum lassú adagolása és a realizmus fenntartása.
A Trónok harca teljes mértékben átélhető és valósághű sorozat, miközben a képernyő közepén repül egy sárkány vagy éppen a holtak serege közelít felénk. Ez egy olyan erős pont, melyet egyetlen általam ismert fantasy sem tudott nyújtani az, hogy életszagú tud maradni a sorozat. Nem válik mesés hőstörténetté, mint a Gyűrűk ura, hanem finoman építi fel a maga fantasztikus oldalát és az is csupán szimbolikarendszert készít az egésznek, keretet adva a realisztikus szériának. Én mindig úgy fogtam fel, hogy a tűz és a jég a mágia két megjelenő pólusa, a dal pedig az ember és a kapocs közöttük.
4.) Az eddigi legbátrabb sorozat.
Ha egy karakternek menni kell, akkor menni fog és ennek nem állja útját a marketing és a reklám. Szereplők jönnek és mennek és ezzel nemhogy nem vesztett el egy rajongót se a széria, de csak növelte az érdeklődést a történet iránt.
3.) Párhuzamosan futó dramatikus történetek.
Régen A Keresztapa elmesélte egy ember történetét a sok kulcs kulcsfigura között. Most a Trónok harca elmeséli egy rakat ember történetét, s ezáltal mindegyikük kulcsfigurává változik. Együtt vagy egyedül, egymással vagy egymás ellen alakítják a történetet és formálják a körülöttük elterülő világot. Mindenkinek megvan a maga Hamletje vagy Íliásza, miközben megszületik a harc a trónért. Monodráma, Páros tragédia stb. komplett műfajok egyesülnek a szemünk előtt, mintha elolvasnánk öt regényt, hét színművet és hozzá köretként bele-bele lapoznánk egy világirodalom legszebb versei kötetbe.
2.) Koherens, alternatív történelem történet.
A valóságszaghoz hozzájár, hogy valós történelmi események, emberek, csaták és merényletek ihleték a történetet annyira, hogy néha már történelmi adaptációnak is lehet nevezni. A központi szálat a Rózsák háborúja adta, egy komplett dinasztiákat leigázó, pár éves, intenzív háború, amilyen a Trónok is. Igazi csemege keresni az utalásokat és az összefüggéseket a történelem egyes pontjaiból.
1.) A nagy képernyős élmény.
Én az az ember vagyok, aki szerint a mozi nem a mozgóképpel alkotott történet világa. A mozi véleményem szerint egy látvány élményt tud kínálni és bár ugyanúgy, sőt jóval nagyobb képernyőn tudod figyelni a filmet, de hiányzik valami... Az, hogy egy általad ismert és szeretett közösséggel együtt követheted nyomon a kedvencedet. Mindenkinek megvan a maga szerepe valaki mindent tud, valaki semmit, valaki sír, valaki nevet. Kerekebbé és gigantikusabbá tudjátok tenni az élményt egy jó környezetben. Hosszú utazás egy szűk nappaliban.