2018. április 28., szombat

Könyvfesztivál 2018 | Élménybeszámoló vagy valami olyasmi...


Már szinte eltelt egy hét azóta, hogy véget ért a 2018-as könyvfesztivál, melyre mint a legtöbb moly én is nem egy nap ugrottam be. Úgy gondoltam összeszedem a gondolataimat és megírom a élményeimet az egyes dolgokkal kapcsolatban, valamint ritka alkalmak egyike, hogy a szerzeményeimet is meg fogom mutatni, csak hogy ösztönözzek mindenkit a jövőévi kuruccanásra.

Először is, aki nem tudná a könyvfesztivál minden év áprilisának végén kerül megrendezésre, már 1994 óta. Mint jó ideje, idén is a Millenáris B és D épületében, valamint az épületeken kívül zajlott az esemény négy napon keresztül, csütörtöktől vasárnapig. Ami a könyvfesztivált könyvfesztivállá teszi: programok, új megjelenések, író-olvasó találkozók, dedikálások és persze rengeteg könyv Magyarország legnagyobb kiadóitól. Nagy vonalakban ennyi. 

Én csütörtökön mentem ki először, amikor még nem fogadott nagy tömeg, így a vásárlásaim nagy részét szépen, nyugodtan le tudtam zavarni. A pénteket kihagytam, aztán szombaton barátokkal ugrottunk ki és inkább csak nézelődtünk meg ökörködtünk. Végül vasárnap is kinéztem leginkább a dedikálások miatt, illetve egy-két kötetet még beszereztem.

A legtöbb dolog változatlan maradt. A kiadók akciói és berendezkedései most is jól működtek. A Fumax még mindig nem értem mit keres a D épületben. A Haribo maci idén is aranyos volt, ahogy a birodalmi rohamosztagosok is. Csütörtökön még mindig maximális a kényelem, míg vasárnap megfulladsz a tömegtől. És a hangulat is nagyon ott volt, ahol lennie kellett idén is.

Idén 17 könyvet szereztem be, ami nem kicsit sok és nem kicsit kéne visszafognom magam, mert szegény polcaim már összetörnek a gyönyörűségektől. Mindazonáltal olyan akciók és kihagyhatatlan dolgok jöttek velem szembe, hogy nem tudtam türtőztetni magam. Kezdjük a nagyágyúkkal!


Az Athenaeum és Geopen Kiadó különlegessége volt ez a doboz, amit már többen láthattatok is, ha figyelitek a kiadók tevékenységeit. Olyan csábítóan nézett ki, hogy muszáj volt vennem egyet, főleg mivel mindössze 2000 magyar pénz volt az ára. A tartalma nagyon cuki volt. Egy mini Kit kat, egy mini zsebkendő, egy mini notesz és persze három könyv, amik bár nem nyűgöztek le (az egyiket le is passzoltam) de még így is jó vételnek tartom ezt a csomagot.

A második nagyvásárlásom a Magvető standjánál volt, ahol három könyv vásárlása estén három másik ismeretlen könyvet kapsz ajándékba. Ez azért is érte meg, mert rengeteg Magvetős könyv szerepelt már régóta a kívánságlistámon, amiknek egy részét most be is szerezhettem. És megjegyzem a három könyv közül kettőnek nagyon örültem, mivel Vida Gábortól már szerettem volna olvasni, a Takács Zsuzsa kötet pedig csodálatosan néz ki. 

Még egy harmadik nagyvásárlásról kell beszélnem, ez pedig a Delta Visionnél volt, ahol minden évben 2+1, 3+2, 4+3, 5+5 vagy akár 6+6 kedvezmény vár minden egyes könyvre. Kiválasztottam három kötetet, amiket már neten kinéztem és az egyikről még később írok egy keveset.

A többi könyv pedig ilyen-olyan kiadóktól van. Ezek leginkább 200, 500, 800 forintos kötetek, amiket hülye lettem volna otthagyni, mert ismertem és szerettem volna megkaparintani őket vagy mert tetszett a leírás alapján.

És már csak egyvalamiről kell írnom, mégpedig a dedikálásokról, amiből van négy. Először is mikor a Delta Visionnél nézelődtem megláttam Goldman Júliát és a dedikáló sorát. Mi sem lehetett volna jobb alkalom, hogy beszerezzem a Napnak fénye cilkus második kötetét a Holdnak árnyékát, amit amúgy is terveztem olvasni és beálljak vele a sorba. Így ez az első.

A második könyv, amit dedikáltattam az Mészöly Ágnestől volt a Szabadlábon, amit már olvastam és egy könnyed, szerethető könyvnek tartom. Ági egy nagyon kedves nő, egy igazi anya figura, így örültem, hogy ez is meg lett ejtve. 

A harmadik a Nádasdy dedikálás volt, ahol találkoztam egy iskolatársammal így a hosszú sorban legalább beszéddel tudtuk mulattatni az időt. Nádasdyt egy ösztönös zseninek tartom, elképesztő munkássága van ennek az embernek. Én amúgy az egyik verseskötetét, a Verejték van a szobrokon  című kötetet dedikáltattam.

És végül, de nem utolsó sorban a Tóth Krisztina dedikálás, ami most jelen pillanatban a legközelebb áll a szívemhez. Krisztina egyetlen regényét, az újonnan beszerzett Akvárium című könyvet vittem oda és firkantattam alá. 

És ennyi! Ennél tartalmasabb könyvfesztiválban még nem volt részem. A rengeteg beszerzés miatt valószínűleg a könyvhét kisebb figyelmet fog kapni tőlem, de ez a pár nap fantasztikus volt és kihagyhatatlan. 


2018. április 2., hétfő

10 ütős album edzéshez | Zenei válogatás

Úgy gondolom nekem is és az olvasóimnak is ki kell hevernie a tegnapi nap bejegyzése okozta fájdalmakat és ezt csak úgy tehetjük meg, ha kompenzálok egy olyan erős zenei válogatással, mely szétrepeszti a falat minőségében. A mai nap 10 különböző zenei alkotótól hoztam 10 erős ütemvilágú albumot, melyek kiválóak edzéshez, futáshoz, feszültség levezetéshez vagy bármilyen más emberi cselekvéshez. Megjegyzést egyikhez sem fűznék, mert nincs értelme. Csupán a két kedvencemet mutatnám meg mindegyik albumról. Lássuk!

1.) Röyksopp - The Understanding


2.) Infected Mushroom - Vicious Delicious


3.) The Chemical Brothers - Push The Button


4.) Fatboy Slim - You’ve Come a Long Way, Baby


5.) Rise Againts - Appeal to Reason


6.) The Prodigy - Music for the Jilted Generation

7.) System Of A Down - Toxicity


8.) Faithless - No Roots


9.) Rammstein - Mutter


10.) Daft Punk - Discovery



2018. április 1., vasárnap

A 10 legeslegnagyobb magyar muzsika | (Április 1.)

10.) Romantic - Vágyom rád
A történelemben vannak jól elhatárolható művészettörténeti korszakok és sajnos vagy nem sajnos napjainkban egy olyan kort élünk, hol nincs egységes művészet irányzat, amit mindenki követhetne. Ezért a mai kor nagy művészei szeretnek vissza-vissza térni a fontos alapokhoz. Itt ez történtét. Egy apró visszatekintés a romantika korstílusára, de olyan magas fokon kifejezve, hogy az üti a plafont. Megkockáztatom Kölcsey vagy akár Vörösmarty sem tudta ennél jobban kifejezni magát. A felfokozott érzelmek, a mély idealizálás és a már-már elégikus kifejező eszközök folytonos használata mind egy nagy művészeti alkotás létrejöttét jelzik (elég csak a bőr illata köré vonható szerteágazó szimbólumrendszerre gondolni.) Úgy gondolom, hogy a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb művét hallhatjuk.
     
9.) Dolly Rambo - Pisi-Kaka Woodoo-Baba
Annyira tökéletes leképzése ez a dal az avantgárdnak és valahol mélyen a szürrealizmusnak. Ez egy olyan emberfeletti kulturális minőség, amit közember a maga érzékszerveivel fel nem foghat és meg nem érthet. Itt a klip, azaz a képi hatás és a zene, azaz a hangi hatás együtt alkotnak egy egységet, mely az emberből olyan sok érzelmet szabadíthat fel, hogy azt kifejezni szinte már lehetetlen.
   
8.) Tereskova - Illatos a pinám
Poszt-posztmodern gyöngyszem! A szókimondó és botránykeltően durva szövegalkotás eredménye egy olyan művészeti alkotás lett, melyet nehéz elfelejteni. A női nemi szerv költői képpé formálása magas kultúrára utal és olyan metaforikus egészet alkot, melyre az ember kénytelen azt mondani: Azt a k**va!  

7.) Szögletes Üveggolyó - Ez egy Fa
Én ebben a dalban az expresszionizmus és a szürrealizmus keveredését vélem felfedezni. A művészek egyetlen egy elemmel, a fával képesek párhuzamot vonni az élet nagy dolgaival. Az ütemvilág és a szöveg szerteágazó mivoltja az embert egyfajta euforikus állapotba hozzák, mert ennek a dalnak szó szerint lelke van.
  
6.) Fásy Zsüliett - Hotel Silver
A 21. században az ember sok mindenre rájött. Rájött arra, hogy olyan művészeteket, mint a zenét, nem csak lírai kifejezésre lehet használni, hanem tökéletes reklám felületek is. Mit kell hát tenni? Dobd oda a gyereked kezébe a hotel prospektusát, állítsd ki a színpadra és mond neki, hogy énekeld el! Jön a pénz, jön az elismerés!

5.) Flour - Halenda
Flour számomra a hazai könnyűzene egyik kimagasló teljesítménye, hisz dalaiban az emberi lét problémáinak kifejezésére és megértésére mindig jut idő. Sajnálom, hogy néhányan csak kikapcsolt aggyal hallgatják műveit, mert a felszín alatt komoly művészi réteg bújik meg. 

4.) Atomtorta - Parasztblues
A magyar népi zene egy új szintre emelése ez. A rohamosan fejlődő technika világában mindig jut idő ellátogatni a paraszti létbe egy kicsit. Mély, érzelem dús és minden szempontból kimagasló alkotás, melyet száz év múlva leszármazottaink az iskolapadban fognak énekelni, mint kötelező tananyagot. Ebben szinte biztos vagyok.
  
3.) VV Zsófi - Rágógumi
Annyi tehetséges, művészi beállítottságú ember sétált már ki a Való Világ villájából, hogy azt már számolni sem lehet. De egyikük sem tarolhatja le műveivel Zsófi Rágógumi című alkotását, melyről nincs értelme túl sokat beszélni. Alap mű, már ha létezik ilyen kifejezés.

2.) Ámokfutók - Bad Man 
Kozsót mindig is a magyar művészi lét egyik legnagyobb alkotójaként tartottam számon, s szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Művei elsőrangú balladák, melyek mindegyike újabb és újabb réteget rántanak le a mainstream tucat fosról és elregélik azt miért is szánalmasak valahol az elmúlt évtizedek magyar zenei kultuszai. 

1.) Kiszel Tünde feat. Valami Hülye - Nézem, Érzem
Azt hiszem most fáradtam bele... Mondjuk ennyi kimagasló művészeti alkotás után... Jó ehhez az utolsóhoz tényleg nincs szavam. Nézd és értsd!