Brandon Sanderson korunk egyik leghíresebb és legközkedveltebb fantasy írója. A magyar olvasóközösség leginkább a Ködszerzet trilógiája miatt ismerheti, mivel írói munkásságai közül elég kevés látott napvilágot a hazai könyvpiacon. Ettől függetlenül a Delta Vision nagyon szép munkát végez könyvei kiadatásával, de azért kíváncsi vagyok mikor fog megjelenni egy The Way of Kings vagy egy Warbreaker, melyek a szerző legjobbaknak tartott művei. A hazai kíváncsi olvasóknak öt, de sokkal inkább négy opciójuk van, ha a szerzőtől akarnak olvasni. Az igencsak terjedelmes Ködszerzet trilógia, és annak spin-off sorozata(?) Az Idő Kereke sorozat utolsó három kötete. Egy young adult trilógia. És a jelen bejegyzés tárgya, az Elantris, amely az egyetlen itthon is olvasható önálló kötete a szerzőnek. Nem is volt kérdés, hogy számomra ez lesz az első Sanderson olvasás, mert új szerzőt sorozatokkal nem szeretek megismerni. Na de lássuk mit tud hozni ez a vaskos fantasy könyv.
Az Elantris Sanderson legelső publikációja nem mellesleg és azt kell mondanom meglepően szép bemutatkozás volt ez, még ha nem is minden elemében tökéletes. Nem hiába emelik ki, hogy Sanderson mennyire gördülékenyen tud tud írni. Nem egy Tolkieni szépírásról van szó, hanem egy szárazabb, de korrekt fogalmazásmódról. A fantasy művek nagy részéhez az ilyesfajta fogalmazás mód passzol a leginkább szerintem.
A történet elején megismerjük Elantris múltját és jelenét. A város régen fényűző, lakói pedig mágiával rendelkező, már-már istenszerű lények voltak. Ám egyik pillanatról a másikra a várost egyszer csak ellepte a rejtélyes kór, a saód, mely kvázi zombiszerű lényekké változtatta ezeket az istenlényeket és az ezekké az istenlényekké avanzsálódni készülődő embereket is. A város a pusztulás martalékává vált. A történet elején három nézőpontkaraktert ismerünk meg. Raóden herceget Arélon királyának fiát, akit a kötet legelején megfertőz a saód és Elantrisba zárják. Sarénét, a teódi hercegnőt, aki Raóden herceg menyasszonya. És Hrathent, a racionális gjornt, aki hittérítőként érkezik meg Arélónba. Mind a három karakter különböző utakat jár be a történet során, mire a szálak összeérnek. Raóden történet szálában megismerjük Elantris múltját és látjuk ahogy a herceg megpróbál életet lehelni a haldokló városba. Míg Seréné és Hrathen az Elantrison kívüli bel-és külpolitikai csatározásokat és cselszövéseket mutatják be.
A történet nem egy elképesztően egyedi és újító dolog, de működik és jól van felépítve. A mágiarendszer, amely eléggé későn mutatkozik be sem egy nagy újdonság, de szintén működik. A karterekkel nekem már több problémám volt. Raóden és Seréné karaktere túlságosan is tökéletes. Valahogy nem éreztem komolyabb karakterkidolgozást a jellemükben. Hrathen azonban élő és lélegző szereplő. Talán ő vele tud az ember leginkább azonosulni, révén folyamatosan vívódik és egy eléggé szép jellemfejlődésen esik át a regény során.
Tehát az Elantris elemeiben hozza a korrektet. Egy dolog viszont szemet szúrt nekem. Brandon Sanderson egy egyetemi előadás során nyilatkozta azt, hogy ő maga szereti elkerül a deus ex machina használatát az írás során. Ennek ellenére ebben a könyvben van egy rész, amit nem nagyon lehet másnak nevezni és ez így az olvasás során meglepett. Én úgy gondolom a deus ex machinát is lehet jól használni, de itt egyrészt nem működik túl jól, másrészt átverve érzem magam.
Ettől függetlenül ez egy kifejezetten jól megírt első regény, melyet bátran ajánlók annak aki szeretne megismerkedni a szerzővel, annak aki már olvasott a szerzőtől és minden fantasy olvasónak is egyaránt. A könyvnek hét aranyos, fénylő szeónt adok a tízből.
Képek forrása: Google Képek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése